Partnerprogramok és a Google AdSense

Egyre szomoruban és egyre többen nézünk szembe a ténnyel, hogy bizony a Google Adsense már nem a régi és csak azzal nem lehet megkeresni azt a bevételt mit szeretnénk. Amikór indult és még a közelmultban is jó volt hiszemn kevés volt a felhasználó és magas árazásuak a hirdetések. Most viszont ritka az olyan témakör amely igazán jól fizetne. Persze ezzel nem azt mondom, hogy nem lehetséges mondjuk egy hitel blogal pénzt keresni az AdSense segitségével hiszen a hitel témában eléggé magas árazásuak még mindig a hirdetések hiszen a bankok megengedhetik maguknak.

Engedjétek meg, hogy elmeséljek egy rövid történetet. Nemrég (3 hónapja) indult egy tévémmüsór amit ki szerettem volna használni és készitettem egy blogot. Azt most nem mondom el, hogy melyik blogról van szó mert szégyen lenne, de a dolog lényege, hogy  hiába hogy sikerült a blog és látogató is volt b?ven, de még a kattintási arány is magas volt a hirdetésekre de 2 hónap alat csupán 24 dollárt hozot a blog. Látogatók megvoltak, kattintás volt de a hirdetések tulságosan olcsóak voltak és olyan hirdetések (amiket láttam) amelyek azel?t igen szépen hoztak a konyhára. Valyon ujraárazták volna a hirdetéseket, vagy csak egyszerüen rosz hirdetések voltak rossz id?ben? Kitudja az biztos, hogy bár nem panaszkodhatok a 24 dollár miatt, hiszen akárhogyis megérte a dolog, de tulságosan kevés az addigi bevételekhez képest.

Kérdem én ez hova vezet? Nem csodálkoznék ha pár hónap esetleg év mulva nem a Google lenne a piacvezet? cég a PPC hirdetések terén, hiszen ott van még jópár nagy amelyek nagyon jönnek de persze az is megtörténhet, hogy amilyen hamar jönnek az újak olyan hamar el is tünnek a piacról mint már sok e?djük.

Egy biztos jelenleg nem lehet azt mondani, hogy érdemes a Google Adsense bizni online bevételünket mert könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy megszünik ez a bevételi forrásunk. Természetesen továbra is lehet használni a Google Adsense-t hiszen valami kevés bevételt mégis csak termel, de nem elég, mást ajánlatokat is fel kell használnunk azért, hogy magasan tartsuk, vagy magasabra emeljük online bevételünket.

Szerencsénkre jópár ajánlat van jelenleg is a piacon és egyre jobbak jönnek melyek segitségével komoly pénzt kereshetünk. Jómagam már régeb használok partnerprogramokat, s?t akkor is használtam amikór az AdSense még jól fizetet. Jelenleg töb szolgáltatást is használok de egyet igazán szeretnék kiemelni igy els?re a többi közül, hiszen ez az egy jelent?s bevételhez juttat viszonylag kevés munkával.

A partnerprogram amit be szeretnék mutatni az a Zanox, amely tulajdonképen nem is egy partnerprogram, hanem egy partnerprogram gyüjtemény. A cég mint egy közvetit? müködik a hirdet?k és a hirdetést megjelenit?k közt. Az árakat a hirdet?k szabják de természetesen itt is van egy minimum amiért hirdetéseket tehetnek fel és ez a minimum szerencsére eléggé magas. Hogy hogy jutottam az oldalra? Mindig is csodálkoztam, hogy honnan szedik reklámjaikat a nagy magyar blogok, portlok, el?ször gondoltam, hogy direkt adják el reklámhelyeiket, de egyik nap kiváncsiságból visszakövettem egyik hirdetés URL-ét és a Zanox ra jutottam. Azóta pár százas megjelenés és pár tizes kattintás után is eléggé szépen hoz a konyhára és ezért csak annyit tettem, hogy regisztráltam egyet ingyenesen ezen az oldalon, és egy azonnali aktiválás után bemásoltam egy két hirdetés kódját  pár blogomba.

Megigérem, hoyg hamarosan irok a Zanox-ról egy külön bejegyzést de igy els?re ennyi. Nyugodtan lehet regisztrálni és pénzt keresni. Nyugian megfér a Google AdSense mellet és hidjétek el, ebben a “m?fajban” jobb a több és jobb a 224 mint a 24.

You can leave a response, or trackback from your own site.

Leave a Reply