Több ezer Google domain
Már régóta rágom magam rajta, hogy hány domain lehet a Google tulajdonában de eddig nem vettem a fáradságot, hogy utánnanézzek.
Ugye köztudott, hogy a Google.com, .net, .org, .hu, .ro, .sk, .uk, stb. domain vagyis minden ország végződése a Google kezében van, valamint ott van a rengeteg domain mint Google, Gooogle, Gooogle, Goooogle, stb fel egészen 23 darab “o” betüig mind a Google tulajdona. Valamint még ott vannak a szolgáltatásai mint például a Gmail, amely külön domaineken csücsül, az egyetlen Gmail domain amelyrőll tudok, hogy nem a Google tulajdona az a Google.de és egyben ez az eggyetlen Domain amelyet nem sikerült megszereznie a Google-nek, még több éves pereskedéssel sem.
Mindig olvastam, hogy ezt meg ezt perelte a Google és elvette tőlle a Domain amivel éppen nagy pénzhez szeretett volna jutni a tulajdonos, vagy épen azt szerette volna elérni, hogy a Google alkalmazza. Biztosan mindenki emlékszik arra a hírre miszerint egz német férfi beregisztrált egy csomo domain amelyekben szerepel a “Google” szócska és az összesre kirakta, hogy csak akkor adja át a Googlenek ha őt alkalmazzák, persze a domaineket pár nap alatt elvették tőlle. Kérdem én mi történt ezekkel a domainekkel? És még több is van, hiszen biztos voltam benne, hogy ennél jóval több domain lehet a google tulajdonában, hiszen sok hasonló eset van csak éppen a média nem tesz említést rólluk.
Két napi keresgélés eredményeként kiderült, hogy nem vagyok egyedüll és már előttem valaki utánnajárt a dolgoknak és nagyonszép listák születtek, ezekbőll kapsz néhányat izelitőnek, majd adom a telyes listás amely több mint 2000 domaint tartalmaz és csak a .com végződésüek. Mennyi lehet még ezen kivüll?
ELGÉPELT DOMAINEK:- gewgol.com
- glougle.com
- goolgel.com
- glugli.com
- geggle.com
- georgle.com
- glogoo.com
- gmale.com
- 30dayfitness.com
- bayareaburritos.com
- donationcard.com
- essentialmommy.com
- greengardengifts.com
- mariolovespasta.com
- thesecretofburritos.com
- google4kids.com
- googlebackups.com
- googleauction.com
- googlebroadband.com
- googlecasinogames.com
- googlefamily.com
- googlejokes.com
- googlelovers.com
- googlepersonals.com
- googlesex.com
- googleporn.com
- google-yahoo-porn.com
- google-yahoo-sex.com
És még sorolhatnám, rengeteg van belőllük, minden méretben és formában, de itt egy lista amely tartalmazza azokat a domaineket, melyek a Google DNS szervereire vannak irányítva. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy mind a Google tulajdona, de egyszerüen kiderítheted egy egyszerü WHOIS lekérdezéssel. Tehát a lista: Google domainek
Összesen 2353 domainnevet tartalmaz, amelyeknek durván 95% a Google tulajdona.










